Igen, ez egy trollblog volt

2018/03/13. - írta: Athon Idrakys

De azért jót mókáztunk együtt, ugye?

Inkább olvasgassátok a társasjátékos oldalamat, mint az ilyen baromságokat:

http://ludens.blog.hu

<end>

Szólj hozzá!

Az igazi nyári fesztivál

2015/08/13. - írta: Athon Idrakys

Sokan nem tudják, hogy miért vannak ott az igazi nyári fesztiválok. Ezek amellett, hogy a fiatalok erkölcsi fetőjét próbálják lealacsonítani, még komoly enegialeszívó helyek is. az a Lényege, hogy amikor az ember ilyen helyre megy, a kollektív tudat erősen rátepelszik az ő lényére és automatikusan idomulni kezd. Ezért van hogy egy olyan fesziválon, mint plédául a Balatoni Sziget vagy a Hajógyári Sziget fesztiváblok, egy teljesen átlagos ember is erkölcstelenül kezd el viselkedni, ROCK zenét hallgat és alkoholos italokat fogyaszt. Még akkor is, ha ő nem ilyen lnne, mert a kollektív tudat rátelepszik az ő elméjére és irányítja azt!!!

Ezek után jön az igazi károkozás mert a tisztességtelen élet  még könnyen helyrehozható, ha az illető nem marad ott a fesztiválon. Ami veszélyes, az a komoly energialeszívás, amit a tömeggel művelnek. Ezeket a helyeket tipikusan negatív helyeken rendezik és a fellépők, (például ROCK előadók DJk) állandóan a közönség energiáiból táplálkoznak. Amikor a tömeg az tapsol meg persze megőrül értük, akkor tudtukon kívül energiát ad át nekik. Gyakran annyi, amennyi egy élő embernek akár hetekre, hónaprokra is elegendő lenne!

Ez az ORVul kicslat energia nagyon lassan tér vissza, napokba telik egy spirituális embernek is, hogy tudjon segíteni. Ezért van az, hogy egy fiatal eélterőtől erős szervezet sokáig fáradt, levert mondjuk a sziget után, mert a ROCK zenekar kiszívta azö sszes életerejét. Nem szabad látogatni ezeket a helyeket és ha olyan emberrel találkoztok, aki ott járt, akkor EL KELL BESZÉLGETNI vele az erkölcsös életről, meg kell kínálni vitaminnal és auratisztításban kell részesíteni, arkangyali segítsgéeel. Az ilyennek mindig adjatok tartalék energiát, ne sajnáljátok, mert szabadon adott energia visszatér!

 

ÁLDÁSt!

2 komment

Frissítő nyári ital

2015/08/10. - írta: Athon Idrakys

Amikor az emberek isszák a ckors üdítőkewt, amikben bizonyítottan MÉREGANYAGOK Találhatóak, pl cocacola meg fanta ilyesmik, akkor mindig elszomorít, hogy ennél emnnyivel jobb és egészségesebb italok is vannak, amiket lehet inni és sokkal jobb is a hatásuk. Most megosztok veleteke egy igazi nyári italt, ami bevisz minden fontos és valódi tápláléákot és nagyon könnyű elkészíteni.

1. Főzz le egy erős feketekávét, ha lehet akkor a legjobb a régi "kotyogós' kávéfőzőben.

2 .Hagyd KIHŰLNI, ez nagyon fontos és egyébként is ki akarna meleg kávét inni nyáron?

3. három kávéskanál valódi citromlében, oldj föl 2 kávéskanál fruchtose-t. ha teljesen elkeveredett, öntsd hozzá a hideg kávéhoz

4. Várj 2 percet amíg magától elkeveredik. ezek után tedd rá a bal majd a jobb kezed a pohár tetejére és küldj át egy kevés energiát a folyadéknak lassú hullámokban

5. Ha készen vagy, megihatod és látod majd, hogy mennyire energikus leszel a c-vitemin és a fruchtose együttes hatásától, amit az átadott energisa segít végigvinni a testedben.

Szólj hozzá!

A kórházak

2015/08/03. - írta: Athon Idrakys

Soah nem értem azokat akik KÓRHÁZban akarják megszülni az újszülött gyereküket. A kótrház tele van gógyszerekkel és az oltások kipárlásával, amik a bőrön és tödőn át beszívódnek a vérbe. Ha belegondolotok, olyan helyen akartok szülni, ahol a levegő méreg!! az újszülött gyermek azonnal higany és stronciumgőzbe születik meg és az első perctől szívja ezt mahgába a tüdeje!!

Én soha nem vinnék senkit mentővel kórházba és nem is mennék oda ezek után! szüli is CSak otthon szabad, bábák és hozzáértő spiritiszta emberek segítségtével. ilyenkor a mérgek (pl "gyógyszerek", oltások) helyett az ember energiát kap, lehetőleg a karon vagy a háton keresztül. A spiritiszta emberek szükség esetén beavatkozás helyett tudnak pl ráolvasással vagy számsorral is segíteni a kismamán és ha a sors úgy hozzá, többlet energiát vehetnek át az apától.

Gondoljátok meg, hogy méregfelhőben vagy szeretetben akartok-e szülni, szerintem nem éri meg. A krízis pillanatában egy hozzáértő ember (nem orvoS!) sokat tud segíteni. Csak egy pár szót a stronciumról a végére:

az urán maghasadásakor és atomrobbantásokkor keletkezik. Veszélyes, mert beépülhet a csontokba és sugárkárosodást okozhat.

1 komment

Az eltitkolt vitamin

2015/07/31. - írta: Athon Idrakys

Azt már izonyára mindenki tudja (vagy ha nem akkor miért is? :), hogy aparlagfű az egyik legjobban irtott, pedig gyúgyhatású növény. teafőzésre és a chemtrail, oltások okozta fepresszió ellen is kiváló a főzete. most azonban egy másik csodálatos anyagról szeretnék írni nektek, ami nem más, mint a gyümölcs cukor, vagyis a fructhose.

ez az anyag nagyon bonyolult szerkezetá, és hasonlít a cukorhoz, de csak a gyömölcsökben fordul elő, ezért a neve. hasonló a szőlőcukorhoz is amit sportolóknak adnak pl hogy növekedjen tőle a teljesítményük. ez nem doppingszer, hanem természetes úton történik! nem véletlenül mondják, hogy fontos a gyümölcsfogyasztása, mert a vitaminok mellett a fruchtose is belépül a szervezetbE!!

A fruchtose tehát nem csak energiát ad, hanem beépól a sejtekbe és a sejtközi állományba is és ott fejti ki a hatását. energetizálja a kirstályokat, amik bennünk rezegnek, ezáltal megnöveli az immunválaszt. nem csak testileg, hanem spirituálisan is építő erejű, bármilyen gyakorlat vagy auraművelet sokkal könnyebben fog menni, ha előtt fruchtose-t fogyasztasz!

érdemes elgondolkozni ,azon, hogy miközbe az adofizetök pénzéből milliókat költenek a "RÁK" ellenszerére, közben itt van egy olyan nagyszerá lehetőség, ami nem méreg, közben még jót is tesz és a megelőzésre lehet fordítani. én minden ételt napi 1-2 gramm fruschtoseal szoktam ízesíteni, így nem kell kanállal enni, hanem egyéb ételekből tud beépülni. javaslom ezt este elvégezni a tisztító gyakorlatok előtt, mert akkro rögtön évezheted a hatását!

azt azért szeretném megkérdezni, hogy amikor egy orvos győgyszert ír föl, akkor ez miért nincs közte? akinek papírja van, az pont nem ismerné ezt a hatást??? vagy nem akarja fölírni a fruchtoset? esetleg VALAKIK nem engedik neki? (nincs háttérkormány? :D )

1 komment

Chemtrail VÉDEKEZÉS!

2015/07/30. - írta: Athon Idrakys

Sokane kérdezétek tőlem, hogy mit kell cxsináli, ha chemtrailt léátunka fejünk felet, hogy kell pl védekezni ellene. Sajnos ez nagyon nehéz, mert a háttérhkormány mindent megtezs, hogy nagyon mehéz legyen ellene vdekezni!!! Ezért töltik bele a stroncium, és nano részecskéket, ami kiiktatják a természetes védekeő mechanizmust az emberekben. Ha te is egy ilyet látsz, tedd a következőt, aZONNAL, hogy ne legyél te is áldozat. Ezt mindig meg kell csinálnni, különben te is áldozat lehetsz legközelebb!!!

Ha azt látod, hogy a chemtrail még új, tehát most húzta egy gép, akkor még van időd elemenkülni,,fuss be egy házba, vagy pincébe és várj ott, amíg el nem oszlik a csík és aztán még fél órát, hogy kikerüljön a levegőből a méreg.

Ha látod, hogy a csík, amit kihpztak, már szétterült, ne menj SEHOVÁ! MERt csak beviszed a mérget másnak is. állj meg ott, ahol vagy és állj terpeszbe . nyújts ki a két kezed és képzeld el ,ahogy körbevesz egy égszínkék pajzs. ez meggátolja, hogy elérjen téged a méreg. maradj így még öt perci,g ekkor haladhatsz továb.

ha későn vetted észre a cwsíkot, akko nicns mit tenni, otthon arkangyal, auratisztítás segít rajtad. érdemes ezt másokon is elvégezni, akikkel ha találkozol, mert árjuk is ragadhat a méregből.

Szólj hozzá!

Miért is van a háttérhatalom?

2015/04/16. - írta: Athon Idrakys

Kicsit el voltam távolodbva az oldaltüól, mert a sorozatos támadások miatt úgy éreztem, muszáj adggódnom a családom biztonságáért. Amikor egyes emberek már HALÁLLAL! fenyegetnek, hogy leszúrnak, amit írok, akkor hiába minden óvintézkedés, óvatosnak kell lenni.

Ám ami az országban és a vilgában folyik, az nem mehet tovább úgy hhgoy valaki ne írná le, amit gondol, szabadon. Mi a háttérhatalom pontos céla? Ez az, amit sokan képtelenek fölfogni, mert már ők is része a tervnek és vcagy késő nekik, vagy nagyon nehéz felnyitni a szemüket.

A háttérhatalom cvélj,a hogy minél KEVESEBB ember éljen a földön, lehetőleg erősek és kitartóak, de könnyen kontrollálhatóak, mert az hajtja a legtöbb hasznot. Például az ökör is erős és kitartó, de buta és hasznos.

Ilyen emberek is kellenek ezért sorozatos támadásoknak van alávetve az emberiség. A levegőből és a vízből mérget jhttatnak a szervezetünkbe, hogy minél kevesebb gyerek szüleseen, és csak az eőrsebb immunrendszerűek (vagy aki mesterséges ellenanyagot szed, pl a testépítők, amikor az edzés végén port szívnak föl az orrukba). Közben a média folyamatos agymosásával ezeknek az embereknek a szabad akaratát minél jobban csorbítjhák, rombolják, hogy csak parancsra hallgassanak és könnyen maipulálhatóüak legyenek. A video játékok és a tévé mind ezt a célt szolgálja.

Amit lehet tenni, az azm, hohgy nem szabad tévét nézni, de még jászani sem ilyen játékokkal, mert erőszakossá és butává tesznek. Tudtátok, hogy még bizonyos börtönökben is ott a tévé és ettől a rabok gyakran verekednek egymással, megalázzák egymást? Ez mind azért van, hogy aki onnan kikerül az egy erős, de lelkileg megtört, engedelmeskedő rabszolga legyen.

Nem szabad a levegőre menni :( amikor ezek szórnak. Sajnos pont a legforgalmasabb időszakban szórnak délután 5-6-hét óra körül, ilyenkor nehéz elkerülni! De venni kell vagy gzállarcot, vagy haaz nincsen, akkor sima selyemkendő is jó az arcunk elé. Ez nem az öszess káros mérget szűri ki, de egy részét. Az lenne a legjobb, ha elköltözni innen, de ez sok pénzbe kerül és nem is lehet mindenhol megoldani, hogy elbújjunk a fertőzés elől.

Ami fontos, hogy a befolkyás ellen védekezzünk auratisztítással és talizmánokkal, áldással vagy arkangyali védelemmel. A legjobb a tisztítást minden este és reggel elvégezni, de ha gyengének érezzük magunkat, akkor napközben is nyugodtan lehet.

1 komment

A talmizánok máködése

2015/03/25. - írta: Athon Idrakys

sokan kérdeztétek, hogy hogyna mküdöik a talizmán, hogy akkor most mi adja a varázdlatot meg miért kell bele ékkő. Az egész olyan, mint amikor az autóba rkasz benzint. Az ékkő a benzin, ha az nincsen benne, akkor ne mfog máködni az elvarázsolt tárgy. De az, hogy hogyan működik, az ugye attól függ, hogy melyik alkatrészhez öntöd a benzint. Páldául ha a nyakadban hordasz egy angyali sozbrot és abban van a (FELTÖLTÖTT!) ékkő, akkor az védelmet és békességet ad addig, amíg le nem memerül. Viszont ha vanali gonosz szimbólum van rajta, pládául koponya vagy egy démoni jelkép, akkor az egész évigg rossz hatással lesz rád és a környezetedre is. Ezért hordanak gonosz szimbólumokat a gonosz spiritisztszták, mert mindenki sokkal rosszabbul lesz tőle a közelőkben, amíg az ékkő ki nem merül.

Nagyon veszélyes ezért tetoválásokat csinálni! Mert az emberben is van ékkő, a testén belül, a folymamatosan rezeg, folyamatosan ő a "benzin", és ha a tetoválás egy jelkép, akkor az folymatosan máködni fog és nem lehet leállítani!! :( Például ha egy koponya van a testre rajzolva (például azok csinálnak ilyet, akik ROCK zenét hallgatnak), akkor az rossz hatással lesz és a környezeted és a te tested is sokkal rosszabb állapotban lesz folyamatosan.

2 komment

Így kell csinálni talizmánt

2015/03/24. - írta: Athon Idrakys

Úgy röhögök, amikor látom, hogy megveszik ezeket a bóvlikat a kínai árusoktól mondjuk abaltonon, amit ők közben szerencsehozó talizmánnak, meg amulettnek neveznek el! Ezeknek a szerencsehozó meg áldást segítő értéke annyi, mint egy szelet kenyér! A témában nagyon soka  félreinformált hír, ezért most leírom, hogy mi szükséges egy iugazi energiát adó tárgyhoz.

Először is, a tárgy az bármi lehet , ami tartós, mert a sérüléssel elveszíti a varázserőt a tárgy. ezért ajánlott mondjuk a fém, vagy az egyéb kemény anyagok.

Ami nagyon fontos, hogy legyen benne ÉKKŐ! Ez azért kell, mert energiát csak az ékkövek képesek tárolni, a fémek és egyebek ,pl műanyag az nem. Hiába van bármilyen szép sözveg ráírva egy medálra, az nem fog semmit érni, ha nincsen benne ékkő, ami energiával feltöltve tudna rezegni. Az ember is csak azért tárolja az energiát, mert a DNSÉBEN és a tobozmirigyében lévő kristályok folyamatosan rezegnek  és tárolják az energiát.
Tehát legyen benne ékkő, lehetőleg minél tökéletesebb, mutatósabb. A legjobb a gyémánt, mert az egyszerre energiát tárolé és közben védelmet is ad, mert a tisztaság szimbóluma. De nagyon drága. :( Ékkőnek jó bármilyen drgáakő csak legyen tartós, legfeljebb gyakrabban kell majd feltölteni.

Érdemes a talizmánokat három, négy naponta - a gyémánott elég hetente - energiával ellátni, hogy tovább tudja mködtetni a varázslatot, amit rámondtak. Az is fontos, hogy amikor megkapjuk ezeket, akkor a bal kezünkbe fogva tegyük tíz percig a csap alá a zuhogó vízbe, vagy bármelyik (nem mesterséges!) folyóba mártsuk három percig, hogy levigyen róla minden rajtamaradt ártásnyomot. HA elkezdjük viselni, akkor kilenc napig semmiképp ne vegyük le, mert ennyi idő kell, hogy beépüljön az auránkba és átvegye a mi rezgésünket. Eddig még nem lesz hatása, de ha közben levesszük, akkor csak halootnak a csók. A talizmán auráját nem kell tisztítani, az ha rajtunk van, a mi auránkkal együtt tisztul. Arkangyal nevét hiába írjátok rá, az angyalokat nem lehet egy talizmánnal megkötni, nem is szabadna. Inkább hozzon csak szerencsét vagy védelmet a saját erejéből.

Ne vegyetek kínai bóvlit!!!

1 komment
süti beállítások módosítása